Megjelenítve: 1 -8 / 21 cikk
Kismama torna

Aerobic terhesen?!? 😨Mi is az aerobic és miért lehet várandósan (is) végezni ezt a mozgást?!

Pár napja egyik kismamám említette, hogy mondta védőnéninek, hogy jár kismama tornára. Védőnéni érdeklődött is azonnal hova, milyen kismama tornára. A Nojaerobic névre azonnal összeszűkült tekintettel mondta pocakos vendégemnek, hogy jaj aerobicozni terhesen nem szabad!!! Ezzel kapcsolatban ragadtam most tollat, hogy egy lendülettel két téves hiedelmet is megdöntsek. Egyrészt mi is az aerobic? Hétköznapi értelemben …

pocakos kismama

Túlélési tippek várandósság alatt és után 😉

Három gyermekem született, legnagyobb decemberben lesz 6 éves, középső egy héten belül 4 éves, a legkisebb 5 hónapos. Mindegyik gyermekem császármetszéssel jött világra, pedig nagyon szerettem volna természetes szülést. Ebből adódóan sokféleképp készültem a szüléseimre, illetve a gyermekágyas időszakokra. Egy csokorba összeszedtem neked most azokat a dolgokat, amik nekem segítettek, amiket hasznosítottam Az általános igazságok …

terhes pocak

Szülésélmény beszámolóm, Viktória születése 1. rész – első jóslófájásoktól a kórházba indulásig

Szülésélmény beszámolóm, Viktória születése 1. rész – első jóslófájásoktól a kórházba indulásig Egy szép szerdai napon, május 18-án 16:07 perckor született meg harmadik babám és egyben első kislányom Viktória Réka. Azóta rajongóitól napjában vagy 100 puszit és simogatást gyűjt be.  Nagyon édes, általában békés baba, bár az utóbbi napokban kezdődött pocakfájás nehezebbé teszi az életünket. …

császármetszés

Szülésélmény beszámolóm, Viktória születése 2. rész –kórházba éréstől Viktória születéséig

Szülésélmény beszámolóm, Viktória születése 2. rész –kórházba éréstől Viktória születéséig Beértünk hajnali 5 óra környékén a kórházba. Még az éjszakás ügyeletes csapat intézte a felvételemet a szülőszobára. Szülésznő, aki fogadott, nagyon fáradtnak tűnt, ő már nagyon várhatta a műszak végét. Feltette a CTG-t, szólt az ügyeletes orvosnak. Doktornőn látszott, hogy nagyon fáradt, ennek ellenére nagyon …

terhes pocak

Szülés utáni regenerációs programom 👶

Pár napja végig gondoltam és összeírtam hogyan kezdem el lassan, fokozatosan feléleszteni saját testemet a hamarosan bekövetkező szülésem után. Mivel tudom, hogy természetes szülést és hasi szülést követően nagyjából ugyanazok a regenerációs feladatok, ezért már előre tudok tervezni. Persze kisebb módosítások szükségesek lehetnek, a sérülések ismeretében más-más terület kerül fókuszba. A szülést követő első napoktól …

kismama

Közeledik a nagy nap, hamarosan megszületik kislányom, Viktória 😊

Közeledik a nagy nap, hamarosan megszületik kislányom, Viktória 😊 Pár napja kitakarítottam fitnesz garázsomban. Ez amolyan havi nagytakarítás volt. Közben azon gondolkodtam, hogy bizony mostanában nem fogom újra fertőtleníteni a Gymstick botokat vagy épp a 10 kg-os Kettlebellt. Hiszen már nagyjából bármikor megszülethet harmadik babám és újra az anyai teendőim kerülnek előtérbe. Kicsit amolyan búcsúzás …