Szülésélmény beszámolóm, Viktória születése 2. rész –kórházba éréstől Viktória születéséig

Beértünk hajnali 5 óra környékén a kórházba. Még az éjszakás ügyeletes csapat intézte a felvételemet a szülőszobára. Szülésznő, aki fogadott, nagyon fáradtnak tűnt, ő már nagyon várhatta a műszak végét. Feltette a CTG-t, szólt az ügyeletes orvosnak. Doktornőn látszott, hogy nagyon fáradt, ennek ellenére nagyon kedves és korrekt volt. Nagyon megörültem amikor a méhszáj vizsgálat során megállapította, hogy 1 ujjnyira nyílt a méhszáj. Két fiammal ugyanis nem nyílt semennyire a fájások ellenére. Készítettek COVID tesztet is, a mi szerencsére negatív lett.

A kórházi felvétel után egy kicsi szülőszobában CTG érzékelőkkel a hasamon vártam, hogy jöjjenek a fájások. Láttam, hallottam, hogy Viki szívhangja rendben van. Másik ügyeletes orvos is bejött hozzám, elmondta, hogy nincs semmi gond, nyugodtan várhatunk. Babával minden rendben van. Annyit tett hozzá, hogy oxitocin nélkül nehézkes lesz ez a szülés, de nem lehetetlen. Közben vártam férjemet, hogy végre beengedjék. Neki is készítettek COVID tesztet, elmondása szerint agyvelőig tolták a pálcikát… Sajnos a műszakváltás miatt még elég sokáig várnom kellett, hogy végre párommal együtt legyek.

Műszakváltás után a szülésznő bejött hozzám, bemutatkozott. Már elsőre kifejezetten szimpatikus volt, kicsit mesélt is a saját szüléséről, küzdelmeiről a természetes szülés érdekében. Próbált megnyugtatni, támogatni. Sajnos a fájások továbbra sem indultak be, hiába vizualizáltam, sétáltam. Közben az ügyeletes orvos behozta a papírt, amit két császáros előzménnyel ki kellett töltenem, alá kellett írnom. Mivel sem férjem, sem orvosommal nem tudtam beszélni, ezért kértem egy kis haladékot. Bizonytalan voltam abban, hogy szeretném-e, hogy oxitocint adjanak, viszont nem akartam rögtön műtőbe sem menni, hiszen természetes szülésre készültem, vágytam.

Aztán hamarosan a folyosón láttam elsétálni az orvosomat és férjem is megerősítette, hogy megérkezett. Nagyjából 9 óra körül végre beengedték páromat és kezdtem megnyugodni. Volt egy kis méretprobléma az előre vásárolt apás szettel, de szerencsére szülésznő megoldotta. Közben a CTG továbbra is tökéletes szívhangot mutatott, abban a tekintetben sikerült megnyugodnom, hogy Viktória jól van.

Beszéltem dúlámmal, hogy milyen lehetőségeim vannak adott helyzetben. Bár annak idején a ballonos szülésindításom nagyfiammal mély nyomokat hagyott, most késznek éreztem magamat a ballon bevállalására. Abban maradtunk, hogy megvárom orvosomat és megkérdezem ő mit javasol. Nem sokkal később megérkezett Doktor úr. Két lehetőséget tudott nekem biztosítani, az egyik az osztályos felvétel volt, pihenés és várakozás, hogy beinduljanak a fájások. A másik az oxitocin infúzió, nagyon minimális mértékben, úgymond teszt jelleggel. Mivel egy ujjnyira nyitva voltam és a magzatvíz is elfolyt, a ballont ő már javasolta.

Azt tudtam, hogy egy kórteremben egyedül biztosan nem fogok nyugton pihenni. Élénken él emlékezetemben a két fiam születése előtti kórházban töltött éjszaka és annak minden történése, feszültsége. Oxitocint szintén nem akartam, mivel Petike születésekor az is hozzájárult, hogy leesett a szívhangja és kicsit tartottam a hegszétválástól is.

Jeleztem kétségeinket Doktor úrnak, aki biztosított róla, hogy nagyon minimális oxival fognak kezdeni. Illetve hozzátette, hogy a császármetszés lehetősége 2 óra múlva ugyanúgy nyitott, ha nem indul be a folyamat vagy bármi probléma lenne. Így végül bekötötték az oxit, aminek a második cseppje már meg is hozta az első kontrakciót.

A fájások szépen fokozatosan erősödtek és rendeződtek. A CTG rajzolta a hegyeket, miközben Viki szívhangja ugyanolyan maradt. Hamar fel kellett kelnem, mert fekve nem tudtam elviselni az összehúzódásokat. Amikor még viszonylag ritkák voltak a kontrakciók, akkor zenét hallgattunk, táncolgattam, férjem volt a DJ. Az egyetlen zavaró tényező a folyamatosan folydogáló magzatvíz volt és a próbálkozásom, hogy a lábaim között tartsam a betétet. Később szerencsére a szülésznő erre is talált megoldást, leterített pár törölközőt alám.

Később, amikor már masszív 1-1,5 perces fájásaim voltak, akkor próbáltam megtalálni a megfelelő pozíciót. Minden olyan kicsi volt, sokkal kisebb hölgyekre méretezve 😀 Szülésznő ellenben nagyon kedves volt, hozott nekem labdát, amit sajnos láttam, hogy nem rám van méretezve. Kértem tőle tornamatracot térdeléshez, hozta is pillanatokon belül és segített megfelelő pozíciókat választani. Amikor kellett mehettem mosdóba, sőt mivel Viki szívhangja végig rendben volt utána kicsit sétálhattam is.

14 óráig kétszer vizsgáltak meg, nézték meg a méhszájat. Az első vizsgálat során még azt mondta a doktornő, hogy puhul és rövidül a méhszáj, a másodiknál viszont nem volt változás. Ez kicsit elkedvetlenített, de én nem igazán éreztem az idő múlását, egészen addig nem billentem ki a fájások átlélegzéséből, amíg fel nem hozták, hogy sajnos a folyamat nem halad, így lassan meg kellene barátkoznom a műtét gondolatával. Eddig senki nem beszélt arról, hogy műtét kellene és még ezen a ponton is mondták, hogy nincs sürgető tényező, ha azt szeretném még várhatunk.

Eddig úgy éreztem minden rendben, bár tény, hogy én is vártam volna már valami kézzel fogható eredményt. Mondjuk két ujjnyi tágulást… Ekkor ismét egyeztettem dúlámmal, aki adott tippet, hogy milyen pozícióban hogyan próbáljak mozogni, hogy kislányom feje lejjebb kerüljön. Kértem egy óra haladékot, amiből végül másfél óra lett. Sajnos a kapott idő sem lendítette tovább a folyamatot. Fejben képtelen voltam már uralni a helyzetet.

Egy óra után a tehetlenség-érzetem és bánatom átvette rajtam az irányítást, már nem bírtam koncentrálni, sírtam és fájtam. Mentálisan ez már sok volt, nem tudtam visszatérni, nem tudtam tovább harcolni, a racionális énem kerekedett felül, aki eredményt várt. Végül miután az utolsó vizsgálatnál sem láttak változást a méhszájon, beleegyeztem a műtétbe.

A frissen érkezett ügyeletes doktornő bejött a szobámba, bemutatkozott. Ezt nagyra értékeltem, sokat számított a biztonságérzetem tekintetében. A műtét előtt a műtőben bemutatkozott a többi orvos, ápoló. Kedvesek és profik voltak, nincs okom panaszra. A műtétet végző doktornő végig magyarázta egy tanítványának, hogy mit miért, hogyan csinál, így én is informálva voltam mindenről.

Az operáció hosszúra nyúlt, mivel rengeteg összenövésem volt és Viki baba válla is be volt akadva. Doktornő a műtét végén szintén beszélt velem pár percet, nekem is elmondta miért lett ilyen hosszas a beavatkozás, hogy tesztelnie kellett a húgyutakat, nehogy sérülés legyen, hogy nehéz volt kivenni a kisasszonyt, de végül minden probléma nélkül sikerült a műtét.

16:07 perckor megszületett az én gyönyörű kislányom, Kósa Viktória Réka. Kiemelése után már csak az az egy dolog érdekelt, hogy minél előbb a karjaimban foghassam. Így már az intenzíven mindent megtettem a mielőbbi felállás érdekében. Szerencsére nagyjából 5 óra után felkelhettem, majd zuhanyzást követően mentem is kisbabámért és az éjszakát már együtt is tölthettem vele