Nagyjából egy hét telt el az elhatározásom óta, hogy ismét lefogyok. Persze mint eddig oly sokszor most sem a legjobb időpontot választottam. Miért is? Pont pünkösd van, hosszú hétvége és elutazunk. Meg különben is nem olyan gáz még ez. Nem vagyok annyira meghízva. Majd edzem és eltűnik. Annyi dolgom van, ott a család, a munkahelyem, a vállalkozásom, az edzések. Nem érek rá ezzel is foglalkozni, semmi kedvem hozzá…
Aztán végig gondolom az elhatározásomat, amit közzé is tettem. Majd ránézek a fotókra, amiket pár napja készítettem magamról. Látom, hogy mennyi plusz rakódott megint rám, és tudom, hogy ha nem foglakozom vele, akkor ez csak rosszabb lesz. Hiába, be kellett látnom, hogy nem elég “csak” edzeni. Muszáj megfelelő minőségben táplálkoznom, és megfelelő mennyiséget fogyasztanom. Szeretek enni és sajnos az érzelmi evés is jellemző rám. Ha jól érzem magamat azért eszem, ha rossz kedvem van, akkor éppen azért.
És íme a kezdő fotóim:
Persze fekete ruhában fotóztam magamat, hogy karcsúbbnak tűnjek. Sajnos így is egyértelműen látszik, hogy a hasam megnőtt, a karom vastag, a combjaim összeérnek. Úgy “egyben” vagyok, nincsnek határozott kontúrok, az izmaimat takarja egy jelentős zsírréteg. Szeretném ha az augusztusi nyaraláson fel tudnék venni szoknyát. Anélkül, hogy a két combom vörösre dörzsölje egymást. Anélkül, hogy harisnyát kellene felvennem a 30 fokban. Szeretném, ha látszódna a testemen, hogy heti 3-5 alkalommal edzem. Szeretnék ismét átváltozni, lefogyni. Szeretnék karcsúbb, formásabb karokat és lábakat, laposabb hasat. Vágyom rá, hogy lássam az izmokat, amiket hosszú és fáradtságos munkával építettem.
A teljes állapotfelmérésemet még nem készítettem el, ezt a héten tervezem elvégezni. Szeretném megkönnyíteni magamnak az edzéseket. Nem akarok plussz súlyokat cipelni magamon, szeretném csökkenteni az izületeimre nehezedő nyomást. Átváltozásra vágyom ismét. Teljes és tényleges átváltozásra az étrendemre vonatkozóan, erőnlétileg, testsúly tekintetében.
A saját edzéstervemet elkezdtem összerakni, ezen a héten már a szerint edzem. A szokásos 3 edzésem mellé legalább heti egyszer 60 perc zsírégető tartományban történő edzést és egy rövid 20-25 perces intervall tornát végzek. Persze nehéz lesz még ezekre is külön időt szánnom, de bizony erről nem feledkezhetek el. A táplálkozásomról dietetikussal tervezek egyezteteni. Sikerült bejelentkeznem vérvételre is a jövő hétre, és a dietetikushoz is megvan már az időpontom. Napokban egyeztetjük Bernivel a narancsbőr elleni kezelésem időpontjait is.
Lassan minden kész a teljes átváltozáshoz. Próbálom nap, mint nap magam elé képzelni a piros bikinis napozós képet. A lapos hasamat, azt, hogy újra magamra tudom húzni azt a lila ruhámat, amit 5 éve tettem félre. És persze próbálom felszívni magamat, hogy ismét sikerüljön véghez vinnem amit elterveztem. Étkezés terén több szokásomról is le kell tudnom mondani.
Készítem a saját motívációs képeimet és teszek valami elborzasztót a hűtőre. Sikerülni fog most is, mert sikerülnie kell! Te milyen formában vagy? Készen állsz a nyárra?
Gyere kövesd heti beszámolóimat a fogyásomról. Igyekszem részletesen leírni nekem mi működött és mi nem, mivel jártam sikerrel, milyen tapasztalatokkal lettem gazdagabb és persze, hogy milyen küzdelmeket vívok nap, mint nap magammal
[…] Elhatároztam, most is megcsinálom 💪kezdőfotókkal | Nojaerobic […]