Csergőffy Noémi 5 óra fekvést követően az intenzív osztályon felkeltem és elmentem lezuhanyozni. Nem volt nagyon vészes a felkelés, valóban sokat segített, hogy már előtte elkezdtem mozgatni a lábfejem, bokám, lábszáram és végül a térdeimet, combjaimat is. A zuhanyozás sem ment nehezen, lassan tudtam sétálgatni, ezért este 10 óra előtt lekísértek a csecsemő osztályra. Megmutatták a szobámat, ahol ekkor rajtam kívül még nem „lakott” senki és kiválasztottam az ágyamat az elkövetkező 2 és fél napra.
Majd egy pár perc pihenés után már hozta is a csecsemős nővér Viktóriát bepólyázva édesdeden szunyókálva. Mivel eddig alig láttam, fogtam a karjaimban, ezért a következő fél óra-óra arról szólt, hogy gyönyörködtem a kislányomban. Elvileg nem kapott semmit enni, viszont fehér tejszerűt büfizett fel, ezért nem is próbáltam ekkor cicire tenni. Gondoltam legalább kialudjuk magunkat. Így nagyjából 11 óra körül letettem a kis helyére és én is hamarosan elszenderültem.
3 óra környékén mutatta meg kisasszonyom a hangját. Erőteljesen jelezte, hogy na most akkor tessék már végre velem foglalkozni. Jobb is, hogy ekkor felébresztett, mert már a 4 óra alvást követően is nagy nehézségek árán tudtam csak felkelni. Szerencsére hamar megtalálta a bimbót, nem volt különösebb nehézségünk a szoptatással. Bár másnap reggel a védőnő kicsit igazított a pozíciónkon, hogy még könnyebben menjen.
A szoptatás után jött minden 😅 Viki bukott egy-két hatalmasat, ami először tejszerű majd később magzatvizes volt. Bekakilt, bepisilt, így cseréltünk pelust, és mentem a csecsemős nővérektől kérni ruhát. Sajnos az intenzív osztályon nem engedték otthagyni a csomagjainkat, nem volt nálam semmi. Eltekintve a lábamon lévő papucstól, betétektől és eldobható bugyiktól. Még vizem sem volt, de szerencsére volt kulacsom, így csapvízzel folyamatosan töltöttem. De babuci ellátásához se pelenka, se popótörlő, se popsikrém nemhogy tiszta ruha nem volt.
A csecsemős nővér, akivel ekkor találkoztam nem volt épp kedves, de azért kaptunk ruhát. Meg kaptam lecseszést is, hogy miért nem keltettem fel álmában a babát enni. Mert ugye 3 óránként kelteni kell. Mire csendesen megjegyeztem, hogy gondoltam kapott enni, szóval feleslegesen nem akartam. Persze ez megint felháborodást okozott, hiszen ők nem adtak neki semmit. Ki adott volna? Na nem mintha én ezen lovagolni akartam volna, de ha nem kapott semmit korábban akkor ugyan mit kakilt ki?! Mert tőlem 3 előtt nem kapott cicit 🙄
Hajnalban megérkezett az első szobatársam is szintén egy kislány babucival. Sajnos nem volt túl jó állapotban, hiába tudta természetes úton megszülni kislányát. Másnap már kifejezetten úgy láttam, hogy ő rosszabb állapotban van, mint én. A harmadik szobatárs egy ikres anyuka, két kisfiúval érkezett másnap a szobába. Ő is természetes úton hozta a fiúcskáit világra, ellenben ő nagyon fitt volt, neki könnyű és szép szülésben volt része. Negyedik szobatársunk hozzám hasonlóan hasi szüléssel hozta világra kisfiát, ráadásul neki is a 3. gyermeke. Ő nagyon jó formában volt az első perctől, pakolt, intézkedett, szinte futott, felpattant az ágyról… Komolyan én csak néztem, hogy ezt hogy, mikor én majdnem egy nappal előbb szültem, és még alig bírtam felkelni, kapaszkodtam mindenhol, toltam-húztam magamat a karjaim, vállam erejéből.
Ami nagyon meghatározó élményem volt a 3 nap során, hogy kezdetben kicsit irigyeltem az ikres anyukát, hogy olyan szép természetes szülésben lehetett része. Többször végighallgattuk a szülésélményét, mivel az első napot telefonálással töltötte. Aztán később amikor már többet beszélgettünk kiderült, hogy neki például a szoptatás nem megy, nem ment olyan egyszerűen. Tudtam, hogy egy két év körüli fiúcska várja otthon és most is két kisfia született. Lehet ő is szeretett volna egy kislányt… Ezenkívül régebben eljátszottam a gondolattal, hogy születhetnének ikreim. Hát nem tűnt egyáltalán egyszerűnek a két baba ellátása. Az irigységem lassan elmúlt, sokat beszélgettünk mindegyik szobatárssal. Nagyon jó hangulatban teltek a napok.
Sajnos a csecsemős nővérek, orvosok szinte semmiről nem informáltak minket. Ez volt az egyetlen problémás rész. A távozás előtti nap este 10-kor volt hajlandó valamit mondani az egyik nővér arról, hogy kit engednek haza. Akkor még úgy volt, hogy csak én vihetem haza Vikit és mindenki más marad a szobában. Végül szombat reggel 3-an távozhattunk. Mondjuk lehet, hogy az éjjel érkezett hidegfrontnak és annak a várandós kismamákra gyakorolt hatásának is köszönhetjük, hogy nem gördítettek további akadályokat a távozásunk elé.
Szombat reggel 8-kor már jöttek vizsgálni babucimat, 9-re már kezemben volt Viktória zárójelentése. Perceken belül engem is megvizsgáltak, és bár korábban 11 óra körülre mondták, hogy nálam lesz minden papír a távozáshoz, ennek ellenére 9 óra 10 perckor már a saját záróm is a kezemben volt. Tamást hívtam is, hogy jöjjön, hiszen már a csereágyneműt is behozták és kérdezték, hogy mikor tudnak jönni értem.
Hamarosan már indultunk is haza hármasban Anya-Apa-Viktória, hogy találkozhassunk otthon a két Bátyuskájával, akik alig várták, hogy végre megcsodálják hugicájukat. Azóta is lelkesen simogatják, puszilgatják, énekelnek neki 😊
Nem olvastad még az első két részét beszámolómnak? Itt találod:
Hamarosan leírom az itthon töltött első hónapomban végzett gyakorlataimat és bemutatom hogyan változott a testem ezen idő alatt. Heti megéléseim, nehézségeimet pedig rövid kis videókban követheted nyomon 😉
Kövesd FB oldalam, csatlakozz FB csoportomhoz ha nem szeretnél semmilyen új tartalomról lemaradni 😘
