Erősítő edzés Gymstick

Miért erősíts? Mit adott nekem az erősítés? A súlyok? Miért jó a GYMSTICK, Kettlebell és milyen nálam egy köredzés? 😉

Iskolásként, még régen az általánosban sokan csúfoltak. Szemétkedtek velem a testem miatt, a bajszom bántotta őket, a fenekem, aztán a szemüvegem, a ruháim és még belekötöttek abba is, hogy milyen érméket dobok be a templomban a kosárba. 

Sokáig nem volt semmi és senki aki ezen segíthetett volna. Nagyjából mindenki, akinek ezt elmondtam, azt mondta ne foglalkozz vele blablabla.  Szerintem ha a mostani világban lennék 10-13 éves és ugyanazt a bántást kapnám élő szóban + még a közösségi médiában is csesztetnének nonstop, akkor később nem olvasnád ezeket a soraimat. Biztos vagyok benne, hogy a mentális egészségem határán voltam annak idején, nem hiszem hogy többet elviseltem volna. 

Valahogy egy idő után mégis kezdtek lepörögni rólam a szavak. Néha vissza is szóltam, máskor provokáltam és sokszor otthon sírtam is. Míg egy napon valamikor 13 éves korom körül elkezdtem “gyúrni”. Bátyám két azóta is nagy becsben tartott zöld 5 kg-os súlyzóját használtam. 

Nem voltak különösebb ismereteim arról, hogyan építenek izmokat a lányok, nők, így nagyjából ugyanazt az erősítést végeztem, amit bátyámtól láttam. Ez lett az én mentsváram. Amikor hazaértem egy szörnyű iskolai nap után, akkor elvégeztem 50-100 bicepsz karhajlítást, 30-40-et válltól toltam, de csináltam lórúgásokat, melltől tolást. 

Amikor a saját normál edzésem végére értem már teljesen biztos voltam benne, hogy holnap leszedem a “köcsögök” fejét a suliban, de biztos, hogy én leszek Wonderwoman, aki majd helyreteszi a kis 💩háziakat. Utóbbi persze soha nem történt meg, mindamellett, hogy 8-ban már simán nekimentem a fiúknak, ha úgy adódott. A végefelé már le is szálltak rólam, mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy az akkori “baráti társaságom” kezdett elég ijesztő lenni. 

De most nem a csúfolásról szeretnék hosszasan írni vagy arról, hogy ennek milyen más negatív hatásai lettek az életemben. Ennek több, még ma is észlelhető pozitív hozadékát szeretném veled megosztani. Az pedig nem más, mint a súlyok és erősítés szerepe az életemben. Mind a mai napig szeretem a súlyzós edzéseket és jól is bírom őket. Nagyon fiatalon megtapasztaltam a sport feszültség űző hatását, bár ezt akkor még nem tudtam így megfogalmazni. A sport miatt keményebb, erősebb és állóképesebb lettem. Valószínű a korai testépítésnek köszönhetem a szélesre megnőtt vállaimat, ami homokórává változtatta a körtébe hajló testarányaimat.

Később fiatal felnőtt koromban, még a gyermekeim születése előtt nagyon sok kardió jellegű mozgást végeztem, nagyon sokat bicikliztem. Gyerekkoromban is voltak időszakok, amikor 10-15 km-ert is letekertem csak úgy a hecc kedvéért, unalomból. Férjemmel anno bejártam többször biciklivel a 27 km távolságra lévő munkahelyünkre, megkerültük többször a Balaton, gyerekkel is!!! Voltak különböző más mozgások iránt fellángolásaim pl. trambulin, konditermi edzés, spinning. 

Már az első gyermekem születése után egyértelmű volt, hogy újra sportolni fogok. Az az időszak leginkább a biciklizésről és a trambulinról szólt. Mindkét mozgást imádtam és nem igazán foglalkoztam azzal, milyen hatással van a testemre. 

Nagyfiam születése után fél évvel már egész karcsú voltam és jó állóképességgel bírtam. Aztán kisfiam születése jelentette az áttörést. Akkor már tisztában voltam vele, hogy edző szeretnék lenni, ahogy azzal is, hogy bő 3 ujjnyira szétnyilt a hasizmom. Így már nem voltam olyan merész, jobban megválogattam az edzéseimet. Hamarosan meg is tanultam a testünk összefüggéseit, hogyan hatnak rá a különböző fizikai és mentális terhelések. Sok minden tudás rendeződött és rengeteg újabb és újabb kérdés is megfogalmazódott bennem. Azóta is azon dolgozom, hogy még mélyebb ismereteim legyenek, azért, hogy ne csak szórakoztató és lélekemelő, hanem egészséget biztosító edzéseket tudjak végezni és végeztetni vendégeimmel.

Jelenleg a csúcs edzésem a GYMSTICK Muscle órám. Miért gondolom, hogy ez a csúcs? Nagyon egyszerű a válaszom. Ez az edzéstípus annyira egyben van, hogy tényleg mindent megkapsz abban a 60 percben, ameddig tart. Könyörtelen kardió és erősítés, mélyizomzat aktiválása, testtartás javítása, feszesítés, alakformálás. Általában retró rock és klasszikus zenékre edzünk, de tervezem, hogy hamarosan beújítok 😉

A második helyezett a Kettlebell edzésem, ahol végre ott a súly 💪🏻 Jellegéből adódóan nekem ez könnyebb, valahogy kicsit mindig olyan, mintha hazatérnék. De nem vagyok benne biztos, hogy mindenki így vélekedik róla. Hiszen kő kemény 45 perc szokott lenni, intenzív köredzés, 4 ütemű fekvőtámaszokkal, Kettlebell lendítéssel, felkapással, guggolással. Egyszerűen “gyors halálnak” hívom ezt az óratípust. Ebbe a kategóriába tartozik amúgy köredzés névre hallgató edzésem is 😅

Miért próbáld ki? Hát figyelj, ha a blogomban elmesét történet nem győzött meg, akkor nem tudok mást mondani. Nem lehetsz önbizalom hiányosabb, összezavarodottabb és gyengébb, mint egy 13 éves csitri. Szóval ha nekem ment akkor, minden ismeret nélkül, akkor Neked is menni fog ebben a kemény, de szuper kis csapatban ahol olyan szerencsés vagyok, hogy én lehetek az edző 🥰

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük