Csergőffy Noémi „…Azért más dolgozni, mint gyerekkel lenni, vele foglalkozni. Mert ha dolgozol, akkor egyszerűen abbahagyod és elmész megiszol egy kávét/teát…”
Egyik nagyon kedves ismerősöm szavait idéztem, ami két héttel ezelőtti beszélgetésünk során hangzott el. Még mindig fülembe cseng, amit mondott, hiszen elgondolkoztatott és egyet is értek vele.
Napi feladataim tervezése során mindig gondolok arra, hogy nekem például gyakran mozgásigényem van. Így óránként biztosan tartok pár perc szünetet. Ilyenkor épp csak felfutok az emeletre és beindítom a mosást, máskor meglocsolom a benti virágaimat. Ha úgy tetszik leteszem a jógamatracomat és csinálok 3-4 db napüdvözletet. Ilyenkor kicsit megemelkedik a pulzusom, kitisztulnak a gondolataim és jobban tudok koncentrálni a munkámra is.
Emellett egy nagyon fontos kérdés is megfogalmazódott bennem, ahogy ízlelgettem ezt a mondatot.
„…Azért más dolgozni, mint gyerekkel lenni, vele foglalkozni. Mert ha dolgozol, akkor egyszerűen abbahagyod és elmész megiszol egy kávét/teát…”
Mégis miért döntenek sokan amellett, hogy dolgoznak nonstop? Reggeltől estig? Saját igényeiket, szükségleteiket félretéve, már-már betegségig hajszolva magukat.
Neked megvan a lehetőséged arra, hogy felállj az iróasztalod mellől? Hogy igyál egy nagy pohár vizet? Vagy csak pár percet sétálj, nyújtózkodj? És szoktál élni ezzel a lehetőséggel? Figyelsz a testedre, lelkedre? Megtervezed a napodat? Szánsz benne időt magadra? Szoktál pihenni, kikapcsolni? Vagy megvárod amíg a betegség vesz le a lábadról? Akkor hagyod abba amikor már muszáj vagy ababhagyni a munkát, mert nem bírod, fáj?
Közel 5 év babaázás, kisgyermekes élet megtanított arra, hogy a saját igényeimmel is foglalkozzak. Arra, hogy ragadjam meg a lehetőségeket. Hiszen amikor itthon vannak a fiúk, akkor ők vannak a középpontban. Igénylik a figyelmemet, az ölelésemet, elmesélik a napi történésiket vagy egyszerűen csak enni, inni kérnek, WC-re kell menni, netán történik egy kisebb baleset és puszikra van szükség. Nekik hiába mondom, hogy Anya kicsit pihenne 😀 Mert például ha lefekszem, akkor mindketten rám másznak, vagy ha előhozom a jógamatracom, akkor ők is tornászni szeretnének rajta.
Más amikor dolgozom és nincsenek itthon. Akkor magam dönthetek arról, hogy tartok egy szusszanásnyi szünetet. Dönthetek, úgy hogy figyelem a testem jelzéseit. Választhatom azt, hogy pár percre kikapcsolom a külvilágot.
Azért is döntöttem úgy, hogy figyelek magamra, hogy sokáig tudjak a gyermekeimről gondoskodni. Tudjak rájuk vigyátni, észrevegyem a veszélyt. Hogy legyek elég gyors ha futni kell utánuk, akár veszély miatt akár játékból. Hogy bírjam a terhelést, legyen állóképességem, bírjam akár hazacipelni valamelyiket, ha szükséges. Hosszú távon azért figyelek magamra, hogy lássam őket, amikor majd elballagnak a középiskolából, lediplomáznak, megházasodnak. Azért, hogy tudjak még majd ekkor is nevetni és táncolni.
Neked könnyen megy figyelni saját magadra? Elhiszed, hogy a tested meghálája a törődést, hogy amit rászánsz azt kamatostul kapod vissza?
Szívesen elmesélem a saját történeteimet és megmutatom Neked is, milyen apró változtatásokkal lehetsz tudatosabb, hogyan kezdhetsz bele az életmódod megreformálásába. Erre szolgál Sportra Fel! Programom, melyről itt találod a részletes leírást:
Tartalmak
Szóval, Te hogy döntesz?
